Másság a színpadon: nincsenek korlátok? (hvg.hu – 2011-03-25.)

Tánccal, zenével és a művészi önkifejezéssel bontanák le a
társadalmi korlátokat a fogyatékkal élőkkel dolgozó színházi formációk. A
kerekesszékesek, értelmi fogyatékosok vagy éppen vakok találkozása az
előadóművészettel lehet közösségi élmény, terápiás eszköz és mások megértésének
útja is – csakúgy, mint bárki másnál. Március 27-e színházi világnap.

Értelmi fogyatékos színészek alkotnak közösen hosszú évek
óta a hivatásos társulatként működő Baltazár Színházban. Koncepciója szerint a
Baltazár szerepet játszik a fogyatékosok „másságának”
elfogadtatásában, emellett egyfajta utat jelent az értelmi sérült emberek
számára a társadalomba való integrálódáshoz. Elek Dóra, a társulat alapítója és
vezetője megkeresésünkre elmondta: jelenleg kiemelkedő fontosságú tantermi
projektjük, amelyet középiskolákban mutatnak be. Ezzel a színház nem csak „házhoz
megy” a diákokhoz, hanem olyan formában teszi ezt, ami valóban megérinti
őket.

„Célunk a dialógus megteremtése, s hogy a
középiskolások erre igencsak fogékonyak, bizonyítja, hogy az előadások után
rendszeresített beszélgetések során valóban többoldalú eszmecserék alakulnak
ki, a fiatalok aktívan részt vesznek az alkalmakban” – summázza Elek Dóra.
A Baltazár jelenleg leginkább középiskolákban bukkan fel, legközelebb pedig
április elején, a Budapesti Tavaszi Fesztivál programjában találkozhatnak velük
az érdeklődők.

Komplex mozgás- és táncterápiás rehabilitációs lehetőséget
kínál súlyos mozgássérült és egyidejűleg értelmi fogyatékosok számára a
Tánceánia Együttes. Az 1999-ben indult terápiás program, majd az ebből kinövő
társulat kezdeményezője Bóta Ildikó mozgásterapeuta volt, aki korábban a hazai
kortárs táncélet több együttesében vett részt előadóművészként,
koreográfusként. De a manuálterápiában is szerzett közvetlen tapasztalatokat a
sérült fiatalokkal való munkáról. A Baltazárhoz hasonlóan itt is a társadalom
többi részével való párbeszéd kialakítása a cél, amely nélkül elképzelhetetlen
a fogyatékosok integrációja – szól a Tánceánia hitvallása.

A kezdeményezés egyébként bevallottan merít az olaszországi
gyökerű DanceAbility mozgalomból, ahol hasonló módon a tánc és a művészet
eszközeit alkalmazzák a fogyatékokkal élők integrációjára. Itt is, ott is, az
áll a középpontban, hogy a színpadon a fogyatékosok teljes mértékben egyenrangú
partnerei tudjanak lenni a sérülés nélkül élő résztvevőknek. A csoport munkájában
néhány évvel ezelőtt a kortárs táncos-koreográfus és rendező Bozsik Yvette is
részt vett, közös munkájuk eredménye a Táncterápia és a Lélektánc című
produkciója.

Kifejezetten kerekesszékesekből áll a Sárai Rita vezette
Gördülők Tánccsoport, amely a mozgás öröme és a közösséghez tartozás mellett a
többi formációhoz hasonlóan szintén a társadalom szemléletét átformálni kívánó,
nem könnyű küldetést vállalta. Akárcsak a Gördülők, a Vakrepülés Színtársulat
is nevében hordozza lényegi tartalmát: a vak színészek látóknak és vakoknak
egyaránt élményt jelentő, sötét előadótérben tartott előadásokkal kezdtek, ma
már világosban is játszanak. A társulatot külföldi élmények és találkozások
alapján Sallai Zoltán alapította, művészeti vezetője pedig Máj Kriszta, első
produkciójuk 2002-ben a sötétben játszódó, Éjszaka tapintása című darab volt.

Világszerte számos olyan kezdeményezést találni, ahol
fogyatékos színészekkel, alkotókkal csinálnak színházat. A csoportok között
találhatók amatőr és profi kezdeményezések, azonban jellemzően közös
tulajdonságuk a társadalmi integrációra való törekvés és a figyelemfelhívás. A
kifejezetten workshop-, drámapedagógia-jellegű csoportok kivételével pedig
mindenhol egy valós színpadi produkció jön létre a közös alkotómunka során.

Forrás: hvg.hu