Fejléc kép
a sötét színház
Az oldal akadálymentesített

Keresés

Keresés

Menü

Szatmári Péter: Komédia a sötétben (, 2005-11-11)

A Vakrepülés színtársulat alighanem egyedülálló módon kizárólag amatőr vak
színészekből áll. Almási-Tóth András rendező-dramaturg vakbaráttá írta és
megrendezte
velük Peter Shaffer: Black comedy című darabját. Ennek a sajtóbemutatóján
vettünk részt a Vakrepülés új helyén, a Zeg-Zug Gyermekházban.

A darab története szerint Brindsley, a szegény szobrász a menyasszonyával
vendéget vár, egyrészt a menyasszony édesapját, Melkett ezredest,
másrészt Mr. Bambergert, egy milliomos műgyűjtőt. A darab és az adaptáció alapötlete,
hogy még a vendégek megérkezése előtt áramszünet lesz, így az este további része sötétben zajlik. Mármint csak a történet szerint: a nézők mindent látnak, a
vak színészek tapogatózása azonban teljesen hitelessé válik ebben a környezetben
– a sötétben a látók is csak botladoznának… A történetet bonyolítják az
elcserélt bútorok, illetve a főszereplő összetett szerelmi élete.

Az előadás részben a színészek tehetsége, részben a profi rendezés nyomán
rendkívül magas színvonalú, egyetlen percig sem zavaró a színészek
vaksága – legalábbis
látó szemmel nem. A poénok egy része ugyanis vizuális, de ez senkit ne
riasszon el – a vak nézők is jól szórakoznak majd. A Vakrepülés nagyon magas szintet
állított maga elé és nem verik le a lécet: a darab bárkinek ajánlható.